2009. augusztus 31., hétfő

"Vendégfa"



Forrás: Grey likes weddings

A vendégkönyvet ezen az esküvőn egy "vendégfa" helyettesítette. A vendégek az ujjlenyomatukat rányomták a gallyakra (=levelek), majd a nyomatot szignózták. Zseniális ötlet, ha tudjuk nélkülözni az írott jókívánságokat.

2009. augusztus 29., szombat

Meghívó









Forrás: Grey likes weddings

Ha nem is pont esküvőre, csak eljegyzési partira. Az ötlet másolható és esküvőre is alkalmazható, még ha az embernek nincs is hatéves korában írt kis könyvecskéje, mint Andrew-nak.
Ez a fiatalember hatéves korában írt és illusztrált egy kis könyvecskét arról, hogy megismerkedik egy lánnyal. Ezt a művet egészítették ki fotókkal és szöveggel, hogy meghívóvá avanzsálhasson.

Szerelem







Ha való az, amit Keats ír versében, hogy a szép igaz, s az igaz szép, akkor ez az esküvő az igaz szerelem maga.

Légies nimfa ruha, pasztell dáliák, csipke és antik üvegcsék. A nap fénye pedig glóriaként fonja körül a párt. Mert a profi szervezés mellett nem árt a Jóistennel is cimboraságban állni.

P.S.: A képekre kattintva nagy méretben is láthatóak lesznek.

2009. augusztus 28., péntek

Vicces párok, vicces táncok

Vannak vicces emberek, akik vicces koreográfiát választanak első táncnak. A következőt az egyik menyasszonyom lemásolta, és ezt mutatták be 200 főnek az Intercontinental szálloda egyik báltermében júniusban.





Az alábbi nagyon furcsa pár egyáltalán nem is táncolt az esküvőn, még a nagy nap előtt egy barát segítségével kamerára rögzítették ezt a koreográfiát, majd az esküvőn levetítették a vendégeknek az igazi helyett. És nagy sikert arattak vele!



Hasonló őrültségekre találhatnak a vállalkozó kedvűek a Youtube-on, például itt.

2009. augusztus 26., szerda

Rusztikus elegancia





Képek: Green Wedding Shoes

Egyszer már említettem, hogy nem kell félni az első látásra vakmerő megoldásoktól, - például a konzervdobozba ültetett virágdíszektől - és íme, most egy olyan esküvő képeit lehet látni, ahol ezt a megoldást alkalmazták, és a hatás messze távol áll a gagyitól.

Tippek:
- lehetőleg szép konzerv és fémdobozokat válasszunk
- a virágok színe tükrözze a "vázák" változatos árnyalatait
- maradjunk "stílusban": alkalmazzunk szintén rusztikus kiegészítőket: fából készült székeket, egyszerű, fehér abroszt, házi jellegű tortát (mintha a nagyi sütötte volna) - ne keverjük az egyszerű elemeket ólomkristály poharakkal és karos gyertyatartókkal
- és főképp: ne vonjuk el a figyelmet a legfontosabb két díszítő elemtől: a színpompás virágoktól és a gyönyörű környezettől.

2009. augusztus 25., kedd

A hét virága: a phalaenopsis orchidea



Méghozzá ebben a tálalásban. Általában nem kedvelem a csepp alakú csokrokat - nem tudom megindokolni, miért, attól tartok pusztán személyes ellenszenvről van szó - ez azonban nagyon tetszik. Egyszerű, mégis különleges, kicsit madárfészket idéz, mégis nyilvánvalóan virágcsokorról van szó. Egyszóval megfogott, ő lett ezen a héten a kedvencem.

Elnézést kérek, de sajnos nem tudom, hogy honnan van a fotó, valamikor letöltöttem valahonnan, de már esélytelen, hogy rájöjjek az eredetére.

2009. augusztus 24., hétfő

Állati tortadíszek


Fotó: www.LaurenAlane.com


Fotó: Jennifer Murphy, www.jmurphybears.com, www.jennifermurphy.etsy.com


Fotó: Utterly Engaged


Fotó: Once Wed

Ő nem állatos, csak simán szeretnivaló:


Fotó: Green Wedding Shoes

Vicces, kedves és elegáns tortadíszeket találunk itthon is a köszönettel.hu weboldalon:




A legizgalmasabb azonban az lehet, ha a kiegészítőkre mi magunk akadunk az ecserin, a vaterán, vagy bárhol máshol:



Ez a giccses kis pár jól mutathat egy bohém és/vagy vidéki esküvő szertelen tortáján, például ezen:

2009. augusztus 19., szerda

Új szelek fújnak


Our Wedding from Eric Whedbee on Vimeo.

Nem vetem meg a Sinead O'Connor zenei aláfestést, és úgy általában semmi bajom a mainstreammel, - bár Vangelis és az Over the Rainbow szerintem már a bünti kategóra - de nyilván kinek a pap, kinek a papné, és mindenki azt csinál a saját esküvőjén, amit akar. Én, ha újból csinálnám, így csinálnám. Friss fuvallat, vagy hogy is szokták mondani?




Az esküvő részletei is imádnivalóak: a szalagokból készült gomblyukdíszek, a színes nyakkendők, a koszorúslányok ruhái. És ezt mind kihozták 75 dollárból úgy, hogy a lányok ruháit, hajdíszeit és a fiúk gomblyukdíszeit maguk készítették.

Lelőhely: 100 Layer Cake

2009. augusztus 18., kedd

Asztalszám-vendégkönyv kombó




Nem szeretnénk hagyományos vendégkönyvet? Esetleg már a polaroid fotó is túl unalmas? Csináljunk jegyzetfüzetből asztalszámokat a képeken látható módon, és megoldottuk a problémát! A kis füzetkékbe minden vendég beleírhatja a jókívánságait az este folyamán, sőt, ha színes ceruzákat is odacsempészünk az asztalra, biztosak lehetünk benne, hogy jobbanál jobb kis rajzok is születnek majd.

A jegyzetfüzeteket papír-írószer boltban könnyedén megvehetjük, és ha nem akarunk csomagolópapírra költeni, az interneten kereshetünk kinyomtatható mintás háttereket. Egy fekete-fehér virágminta itt letölthető.

Forrás: Once Wed

2009. augusztus 17., hétfő

Egy virág - két dekoráció







Előre is elnézést kérek a hevenyészett kivitelezésért, de a körülmények ennél szofisztikáltabb kompozíciót nem tettek lehetővé.

Vettem elsősorban a kertből illatos rózsát, beletettem őket egy egyszerű fehér kaspóba. Először egy Ikea-ban vásárolt színes anyagot helyeztem alá - vidám hatásra törekedve. Majd utána halványzöld textíliából készül terítő került a virágok alá és nagylyukú tüll futó. Ez utóbbit a visszafogott romantika jegyében követtem el. Végül megszórtam rózsaszirommal az egészet, és megbolondítottam némi százszorszéppel is.

Jó étvágyat mindenkinek! :-)

2009. augusztus 14., péntek

Kisütötték



A bemutatott meghívó egy megszállott muffin(cupcake) sütő lány és egy neves étterem cukrászának esküvői meghívója. Mondanám, hogy édes, de az olyan snassz lenne. Így inkább azt mondom, hogy cuki. :-)

Lelőhely: The Bride's Café.

2009. augusztus 13., csütörtök

A kis fehér ruha









A legnagyobb igény menyasszonyi ruhák terén még mindig a hosszú és többnyire uszályos kreációk iránt mutatkozik. De nem feledkeznek meg a tervezők azokról sem, akik kicsit lazábbra veszik a figurát, és valami lengébb, egyszerűbb, kényelmesebb ruhára vágynak, ugyanakkor nem akarnak kosztümben esküdni. Ahogy a poszt címe már elárulta, a kis fehér ruháról van szó, ami lehet akár púder rózsaszín, vagy halványkék is. Kinek mi tetszik. Nekem leginkább a rózsaszín és a kék ruha sarahseventől, aki az Etsy-n* értékesíti saját keze munkáit. Ez a két modell koszorúslány ruhának is abszolút megfontolandó. Na meg a kis "szőrös" J Crew ruha, egyszerűen imádnivaló. :-)

Képek fentről lefelé: J Crew, a következő három modell sarahseven - Etsy, Romona Keveza, Amsale presents Little White Dress, Melissa Sweet.

*Etsy: Adok-veszek portál, ahol főként kézműves termékeket lehet vásárolni közvetlenül a készítőktől.

2009. augusztus 12., szerda

Odáig vagyok





a pillangókért! Tehát odáig vagyok ezért az esküvőért, amit a Style Me Pretty-n fedeztem fel. A dekoráció nagy része pillangó pecsétekkel készült, ami nálunk nem biztos, hogy kapható, de a netről sok clipart tölthető le, ezek felhasználásával is hasonló eredményt érhetünk el.

2009. augusztus 11., kedd

Szezon





Használhatunk szezonális gyümölcsöket is sztenderd ültető kártyák helyett. Vagy nem szezonálisakat. Articsókát akár, bár ez inkább zöldség. Bepólyálhatjuk őket arany/ezüst fóliába, de szépek a la natúr is. Tovább is gondolhatjuk a témát, és a virágokat is helyettesíthetjük gyümölcsökkel, valamint a bevonuló szőnyeget kiiktatván, az aktuális gyümölccsel (mondjuk almával, hisz olyan bibliai) szegélyezhetjük az oltárhoz vezető utat. És a lehetőségek száma - ismét - végtelen.

Képek: 100 layer cake, The Knot