2009. augusztus 6., csütörtök

Gondolatok a fotós személyéről








Egy esküvő tervezésénél három dolgon nem szabad spórolni: a menyasszony megjelenésén (ebbe beleértendő a ruha, smink, frizura), a zenekaron és a fotóson. Az első tételt ugye magyarázni nem szükséges. Ki akarna lepukkantan kinézni a saját esküvőjén? Ha hagyományos lagzi is követi az esküvőt, a jó zenekar elengedhetetlen ahhoz, hogy a vendégsereg ne unottan ücsörögjön egész éjszaka az asztaloknál, és az óráját nézegesse, hogy mikor lehet sértődöttség nélkül a távozás hímes mezejére lépni. A fotós pedig... ha az emlékeink az évek múltával halványulnak, a fényképek segítenek visszaadni a hangulatot, felidézni azt a pillanatot, ahogy édesanyánk megkönnyezi a szertartást, és férjünk arcát, amikor felhúzza ujjunkra a karikagyűrűt. Ezeknek a kincset érő, soha meg nem ismételhető pillanatoknak a megörökítését ne bízzuk kóklerekre, csakis megbízható portfólióval rendelkező, tapasztalt szakemberekre. Azt se felejtsük, hogy fényképészi kvalitásai mellett feltérképezzük a fotós személyiségét is, mivel egész nap a nyomunkban lesz, és nem mindegy, hogy kit vonunk be életünk legmeghittebb perceibe. Láttam én már olyan fényképészt is, aki elfogadhatatlan hangon leiskolázta és kioktatta a menyasszonyt - az esküvője napján -, hogy azt nem így, hanem úgy, és hogy amazt pedig ne ide, hanem oda...
Ha körültekintően kiválasztottuk a fotósunkat, ne mulasszunk el leülni vele, megbeszélni, és papíron rögzíteni, hogy milyen pillanatokat, tárgyakat, embereket, stb. szeretnénk mindenképpen megörökíteni, nehogy a végén pótolhatatlan hiány keletkezzen. Olyan esküvőről értesültem a minap, ahol az igencsak borsos árat felszámító fotós "elfelejtette" lefotózni, amint a menyasszony édesapja karján bevonul a templomba, majd azt is, amikor az újdonsült férje karján kivonul onnan. Mivel ezek az igények nem voltak benne a szerződésben, a teljes árat ki kellett fizetniük, pedig messze nem voltak megelégedve a végeredménnyel.
Jó válogatás!
A fenti képek fentről lefelé kettesével a következő fotós kollégák művei: Váraljai Szandra, Boltresz Attila és Szabó Zoltán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése